MAGYAR BÁRZONGORISTÁK EGYESÜLETE

ARCHÍVUM

Balassa P. Tamás

(Budapest, 1922. november 17. – Budapest, 2010. október 18.) zeneszerző, karmester, zongoraművész, hangszerelő

Apja Balassa Árpád építészmérnők, anyja Balassa Árpádné, született Radó Lili, művésznevén B. Radó Lili (1896–1977) költő, ifjúsági író, műfordító.[1]
1936 és 1943 között a Fodor Zeneiskolában végezte zenei tanulmányait. Zongora- és zeneszerzés tanára Kadosa Pál volt, dzsesszzongorára Bródy Tamáshoz járt, a karmesterséget Ferencsik János tanította számára.
1950 és 1954 között zenei vezetője és karmestere volt a Vidám Színháznak, 1954-től 1959-ig tagja, illetve hangszerelője volt a Magyar Rádió Tánczenekarának, 1959 és 1985 között pedig ugyanitt tanított a tánczenei stúdióban. 1977-től 1982-ig vezetője volt az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdiójának. Szerzeményei szimfonikus művek, szórakoztató zenei kompozíciók, illetve táncdalok és sanzonok.[2] Több Táncdalfesztiválon szerepel mint karmester.
Hosszú szenvedést követően, 87 éves korában érte a halál, családtagjai körében. Szűk családi körben temették el.

VIDEÓK