





Balogh Dezső
TISZTELETBELI TAG
Született Budapest, 1979.10.05.
Édesapja klarinétművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja és a Száztagú Cigány Zenekar Alapító Tagja volt. Anyai ágról nagyapja Váradi Lajos, az egri Grand Hotel Eger prímása volt 30 évig. Nagybátyái a kitűnő hegedűs Lakatos Miklós, és a jazz zongorista Csík Gusztáv.
Zongora tanulmányait 8 évesen Ittzés Vilmától kezdte elsajátítani a Molnár Antal Zeneiskolában, majd ezt követően 12 évesen a Vasutas és OSZK tánczene-jazz szakán Csonka Emil kezei alatt “nevelkedett”.
Későbbiekben Márkus Tibor, Oláh Kálmán és id. Szakcsi Lakatos Béla voltak a tanárai.
Már 16 éves korában játszott Budapest legelitebb hoteljeiben, mint pl. a Hotel Kempinski, Le Meridien, Gresham Palace Four Season, Art Café Vörösmarty tér. 2001-ben a világ egyik legpatinásabb hoteljében, a monte-carloi Hotel de Parisban játszott triójával másfél hónapot karácsony és szilveszter alkalmával, amelynek az lett az eredménye, hogy 2004-től egy énekessel kiegészülve egészen 2012-ig az SBM első zenekaraként léptek fel rendszeresen.
2014-ben megnyerte az Országos Bárzongorista Versenyt, majd ezt követően ez év decemberétől folyamatosan élvezhették ragyogó zongorajátékát Svájc leghíresebb hoteljeiben, mint pl. a Victoria Jungfrau Interlaken, The Chedi Andermatt, Hoff & Quellenhoff Bad Ragaz, Hotel Montana Luzern (amivel elnyerték az év hotelja címet 2018-ban)és a Grand Resort Bürgenstock.