Banyák József

TISZTELETBELI TAG

Született 1986.10.01. Szabadszálláson.
Öt évesen kezdte zenei tanulmányait édesapja hatására. Kezdetben hegedűt, majd tíz éves korától zongorát is tanult a kunszentmiklósi zeneiskolában.

2001-től felvételt nyert a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol hegedű és szolfézs tanszakon folytatta komolyzenei képzését.

A bárzongorázás alapjait a kiváló zenepedagógus Esze Jenő kezei alatt tanulmányozta 2002-től 2005-ig.

A különböző zenei műfajok iránti szeretete a jazz világába is elrepítette, melyhez 2007-től egy éven át Ifj. Szakcsi Lakatos Béla közbenjárásával jutott közelebb.
2008-tól tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz zongora szakán folytatta Oláh Kálmán növendékeként, ahol 2011-ben szerezte meg a jazz-zongora előadóművészi diplomát kiváló minősítéssel.
2014-ben pedig jazz-zongora tanári diplomát szerzett kitüntetéses minősítéssel.
2013-ban egy szemesztert töltött Erasmus Ösztöndíjasként a Johannes Gutenberg Universität Egyetem jazz-zongora szakán Németországban Mainz-ban, Jean-Yves Jung tanítványaként, melyet kitűnő minősítéssel végzett el.

2014-ben részt vett az Országos Bárzongorista Versenyen, ahol harmadik helyezést ért el.
2015-ben meghívást kapott a milánói világkiállításra, ahol bemutatta a Bogányi zongorát.
2019-ben zeneszerzést és hangszerelést tanult Szakcsi Lakatos Bélától.

Sokoldalúságát itthon és külföldön egyaránt kamatoztatja.
2006-ban a Holland America Line Westerdam nevű luxushajóján klasszikus hegedű-zongora duóval lépett fel Fehér Sándor hegedűművésszel.

2011-től 2013-ig az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában jazz-zongora főtárgy tanár, kötelező zongoratanár és jazz-ének korrepetitor. Több tanítványa is felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára.

2012-től 2016-ig bárzongorista a budapesti Four Seasons Hotelben.
2014-től 2016-ig jazz-zongorista a Silverline hajótársaságnál Budapesten.
2015-től 2016-ig jazz-zongorista az Ária Hotelben.
2016-tól 2018-ig klasszikus és jazz zongorista egy Kurzenekarban, a Bayerische Staatsbad-nál Bad Brückenau-ban.
2019-től 2020. márciusáig bárzongorista a Spoon Cafe & Lounge állóhajón Budapesten.

2018. szeptembertől zongoratanár alap és középfokon a Talentum Tánc és
Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Q