MAGYAR BÁRZONGORISTÁK EGYESÜLETE

MAGYAR BÁRZONGORISTÁK EGYESÜLETE

EGYESÜLETÜNK CÉLJA

A magyar bárzongorista hagyomány ápolása, a minőségi bárzongorázás múltjának feltárása, klasszikus képviselői életútjának, szakmai tevékenységének bemutatása.

A még létező bárzongoraműfaj értékeinek megőrzése, illetve a hagyományok figyelembevételével a műfaj megújítása, az új technológiák, internetes felületek műfajon belüli felhasználásának elősegítése.

További célunk a műhelymunka keretein belüli képzés folytatása, valamint a kortárs előadóművészekkel való megismerkedés lehetőségének biztosítása, illetve a bárzongoristák támogatása, érdekképviselete.

MAGYAR BÁRZONGORISTÁK EGYESÜLETE

ALAPÍTÓ TAGOK

Q

Nyári Gyula

ALAPÍTÓ TAG, ELNÖK

Született Budapest, 1978.09.18.
Már kisgyermek korában magával ragadta a zene. Mindkét szülői ágról örökölte a zenész vénát. Anyai nagyapja Suha Balogh József hegedűművész és zeneszerző, a híres dinasztia legidősebb tagja, aki Hubay Jenő egyik legkiemelkedőbb tanítványa volt.

A zongorához való ragaszkodása igen hamar óvodás korában megmutatkozott, mivel édesapja legjobb barátja és kollégája a híres bárzongorista Torma Rudolf volt, akit volt szerencséje rendszeresen élőben és felvételekről is hallgatni. Ezáltal már pár éves korában megismerkedhetett egészen közelről a bárzene különlegesen egyedi hangzásvilágával, stílusával.
Zongorázni még nem tudott, de már számos híres dalt énekelt szöveggel együtt (Horváth Jenő, Seress Rezső, Fényes Szabolcs, Máté Péter), melyet Torma Rudolfnak köszönhetett.

Mindezek hatására 7 éves korában édesapját megkérte, hogy vegyen egy zongorát, mert ő zongorista lesz.
Zeneiskolai tanulmányai alatt a Zeneakadémia egy neves tanára, Bihary László által sajátíthatta el a helyes alapokat, amiket a továbbiakban is hasznosított folyamatosan.
Ezt követően 1993-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba (Konzervatórium).
Tanára Ábrahám Mariann volt, akinek sokat köszönhet elmondása szerint.

Több alkalommal játszott Kocsis Zoltán mesterkurzusain, melyeket felejthetetlen emlékként könyvel el és a mai napig táplálkozik belőle. Kocsis állítása szerint “praxisomban ilyen rövid idő alatt (1 óra) ember és darab ennyit még nem fejlődött...”
1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zongora Tanszak hallgatója lett. Tanára Némethy Attila zongoraművész, aki híres a jó hangulatú, magas szintű zongoraóráiról és kivétel nélkül barátként kezelte a hallgatókat. A zeneakadémiai évek során számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt.

1999-ben a Cziffra Alapítvány kitüntetettje lett. Mindezek az évek alatt a bárzene, a bárzongorázás tanulmányozása a milliónyi széles repertoár és a különböző stílusok elsajátítása folyamatosan jelen volt, melyet így már kellő zongoratudás birtokában továbbra is a híres zongoristától Torma Rudolftól sajátított el.

1999-ben a Gerbeaud világhírű kávéházában mutatták be azt a zongorát, mely a Titanicra készült, de nem lett kész az indulásra, így nem lett a szomorú tragédia része. Felkérték, hogy játsszon rajta. Így kezdődött el bárzongorista pályafutása.

2001-ben egy 20 tagú kamara zenekarral Németországban Westerland Sylt szigetén szólista volt több hónapon át.
2002-ben a Zeneakadémia Nagytermében több alkalommal karmestervizsgákon szólista volt szimfonikus zenekarral. Mozart zongoraversenyeket adott elő.
2004-ben megszerezte a zongoraművész tanár diplomát, melyet kiváló minősítéssel vehetett át.

Számos koncertje volt Európában ebben az időszakban, s ezek mellett zongoristája lett a 2002-ben újranyitott Palace Hotelnek, amely a Novotel Budapest Centrum néven üzemelt. Itt és az egész cégnél közel 20 évet tevékenykedett zongoristaként és zenei szervezőként.
E mellett játszott a MÚOSZ székházban lévő Premier Étteremben és a Kárpátiában, melyre Niklai Ákos kérte fel.

2014-ben felkérték, hogy egy hegedű zongora duóval - húgával a Miamiban élő Nyári Bernadett hegedűvirtuózzal - legyenek részesei a Radisson Blu Béke Hotel estéinek heti több alkalommal.
Ugyanebben az évben (2014.) a Magyar Állami Operaház Zongoraművésze, a Magyar Nemzeti Balett Korrepetitora lett.
2018-ban Budapestre látogatott a londoni Royal Opera House tánctársulata, a Royal Ballet, a világ egyik legnevesebb és legrangosabb balett együttese. Itt tartózkodásuk alatt a zongoristájuk volt, ahol nagy elismerésre tett szert.

Az elmúlt évek során ezen kívül számos 4 és 5 csillagos nagynevű szállodák zongoristája és zenei szervezője.
2021.02.17. kollégáival megalapította a Magyar Bárzongoristák Egyesületét, az ország egyetlen különálló bárzongorista szervezetet.

Q

Lakatos László

ALAPÍTÓ TAG

Több generációs zenész család tagja.
A THE GENTLEMEN és az On Time Band
zongoristája és alapítója valamint több hazai énekes zongorakísérője.
Több mint egy évtizede dolgozik zenei szervezőként különböző rangos hazai hotelekben:
- Four Seasons Hotel Gresham Palace,
- The Ritz-Carlton, Budapest,
- Budapest Marriott Hotel,
- InterContinental Budapest,
- Kempinski Hotel Corvinus Budapest,
- Le Meridian Hotel, Budapest.

Q

Taligás Tibor

ALAPÍTÓ TAG

Öt éves korában közel került hangszeréhez a zongorához, amit művészi magaslatokba fejlesztett a tanulmányai során. A mai napig a bárzongorázás, mint zenei műfaj áll hozzá a legközelebb, mert a szakmának eme szegmense az, ahol a legtöbb stílusban a legkülönfélébb repertoárt lehet előadni. Több, mint 40 éve játszik töretlen sikerrel itthon és számos országban. A 2004-es Bárzongorista verseny 2. helyezettje. Az amerikai stílust képviseli, ahonnan a Piano Bar elindult, finom jazz behatással.

Q

Lázár György

ALAPÍTÓ TAG

1967-ben született Budapesten, a Bartók Konzervatóriumban Halmágyi Katalinnál, a Liszt Akadémián (ZTI) Wagner Ritánál végzett zongora szakon. Több mesterkurzuson vett részt, többek között Malcolm Bilsonnál és Rados Ferencnél, számos zeneszerző diákkollegájának mutatta be művét. Diplomája megszerzése után a Magyar Állami Operaház szerződtette zongoristaként, 2005-től 2018-ig a Magyar Nemzeti Balett vezető korrepetítora, ahol az előadásokon számos szóló és kamarazenei feladatot is ellátott (Mozart zongoraversenyek, Hindemith, Bartók, Liszt, Schubert, Csajkovszkij művek) Az operaház együtteseivel és a Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekarral a világ számos országában turnézott, kamarafellépései is gyakran vannak az Operaház hangszeres művészeivel. A kortárs zenét, jazzt és a latin amerikai zenét is műveli.

A Bozsik Yvette kortárs tánc együttessel több produkcióban is közreműködött. 2016-ban zenei vezetője volt a Kőműves Kelemen kaposvári (Csiky Gergely Színház) előadásának, valamint szólistája Ligeti György: Musica Ricercata című zongoraművére készült táncelőadásnak.

Az Arts Harmony Társasággal rendszeresen fellép, utóbbinak zenei vezetője. A Tango Harmony zenekar zeneszerzője és hangszerelője. Az együttessel számos európai turnén vett részt, valamint 2018-ban 3 nagy sikerű koncertet játszottak Buenos Airesben.

Kassai István zongoraművésszel közösen három cd-t készített a Széchenyi család illetve Széchenyi Imre zongoraműveiből. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Bronz érdemkeresztje kitüntetést munkája elismeréseként.
2020 augusztusa óta a Budapesti Operettszínház korrepetitora, zenei munkatársa.

Publikációk (előadás):

1. Bartók Béla: A fából faragott királyfi c. művének hatása a magyar balettre. (Magyar Művészeti Akadémia 2019)

2. Sztravinszkij: Tavaszünnep: a zene atombombája. (Magyar Művészeti Akadémia 2020)

Q

Cséki Kálmán

ALAPÍTÓ TAG

Született Budapest, 1962.03.21.
Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakán végezte.
Tanárai Garay Attila, Gonda János, Ifj. Rátonyi Róbert, Szakcsi Lakatos Béla, Esze Jenő voltak.
Rendszeresen vett részt különböző komolyzenei mesterkurzusokon ezen évek alatt.
 
Roby Lakatos zenekarában 12 évig zongorázott és hangszerelt.
Nagyságrendileg 25 lemezen közreműködött, többek közt a Deutsche Grammophon és más neves lemezkiadóknál.
Fellépett sok híres zenekarral, mint pl. London Symphony Orchestra, Berlin Philharmonic Orchestra.
Neves szólistákkal szerepelt: Vadim Repin, Ida Haendel, Stéphane Grappelli, Randy Brecker, Tony Lakatos.
Játszott Carnegie Hall-ban, ahol nagy sikert aratott.
1999-ben zenekarával megkapta a German Echo-Classic Award Díjat és
Hongkongban az Aranylemezt.
 
Tanárként már 20 évesen munkálkodott.
Többek közt a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára volt a jazz tanszakon. (Első az állami zeneiskolák között.)
Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) Stúdiójában pop és tánczenét tanított, ami nagy megtiszteltetés volt számára, mert a meghívást Esze Jenő zenepedagógustól kapta.
A következő intézmény a Rajkó-Talentum Tánc és Zeneművészeti Iskola, ahol pop, jazz és tánczenét oktatott.
 
Ezt követően külföldön folytatta a jövő generációjának képzését.
Conservatory of Music - Casablanca (Marokkó)
Komolyzenét tanított zongora és szolfézs szakon.
Universidad Veracruzana - Xalapa (Mexikó)
Tanított tárgyak: zongora, ellenponttan, hangszerelés, zeneszerzés, big-band, kamarazene.
 
Jelenleg különböző stílusú zenéket ír és nagyzenekari hangszereléseken dolgozik felkérésre.
 
Kamarás Iván, a Pannónia Art és Homoky Gábor zenekarában is közreműködik.
Q

Farkas Sándor

ALAPÍTÓ TAG

A 2003-as legelső és a 2005-ös Országos Bárzongorista Verseny győztese.

A Bárzongorázás egy határokat nem ismerő zenei műfaj.
Alkotó elemei: kreatív zenei gondolkodás, alázat, stílushűség, mértéktartó ízlés és nem utolsósorban magas szintű technikai felkészülés szükségeltetik az elsajátításához.

Repertoárja végtelen, a komolyzenei gyöngyszemektől, operett, musical betétdalokon át, különféle népzenék, örökzöld világ és magyar slágereken keresztül a jazz és modern popzenékig.
Állítása szerint összegezve ezért egyedülálló ez a “szakma” és különálló műfajként kezelendő ez a zenei stílus, a képviselőivel együttvéve.

Számtalan jellemzés született róla!
Egyik a sok közül:
“Fenomenális képességű, kiváló hangulatot teremt minden egyes alkalomkor, kreatív, művészi magaslatokban szórakoztatja a nagyérdemű közönséget!”

Q

Mida Oszkár

ALAPÍTÓ TAG

A műfajt Csonka Emil és Szirmai Zoltán kiváló zongoristáktól sajátította el.
Számos zenekarban és különböző formációkban közreműködött a 25 éves pályafutása során.
A szakma krémjeivel, neves zenészekkel dolgozott együtt Európában és Ázsiában.
Részt vett a 2011-es Országos Bárzongorista Versenyen, ahol dobogós lett.
A magyar bárzongoristákat képviselve fellépett a milánói világkiállításon.
A legelegánsabb szállodák és dunai hajók állandó zongoristája.
Hitvallása, hogy a magyar bárzongorista hagyományt népszerűsíteni kell, amely oly sok kiváló előadóval, zeneszerzővel, dalszövegíróval dicsőséget szerzett az országnak.

Q

Rigó Ferenc

ALAPÍTÓ TAG

1976-ban született Budapesten. Zeneiskolai tanulmányait 7 évesen kezdte, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta Halmágyi Katalinnál. A klasszikus zene mellett a jazz is közel áll hozzá. A bárzongorázás minden fortélyát Esze Jenőnél sajátította el. Számos országban voltak fellépései, pl. Japán, Szingapúr, Malaysia, Marokkó, Németország. Az utobbi években a budapesti Four Seasons Hotel-ben játszott 2020 márciusáig.
Q

Darvas Tamás

ALAPÍTÓ TAG

A bárzongorázás alapjait Garay Attilától tanulta meg. Emellett a jazz konzervatóriumba járt Binder Károlyhoz. 7 évig tevékenykedett zenekarvezetőként Németországban, majd a 2012-2013-as Bárzongorista verseny dobogósa és közönségdíjasa lett. 2015-ben meghívták a milánói világkiállításra, ahol két alkalommal is lehetősége nyílt a magyar bárzongorázás bemutatására. 8 éven keresztül zongorázott a Boscolo Hotelben található New York Kávéházban.
Q

Villás György

ALAPÍTÓ TAG

Tánczenei tanulmányait Garay Attilánál kezdte, majd Párizsban folytatta a Michael Petrucciani Foundation-nél. Számos neves művésszel lépett fel, mint például Marius Preda, Roby Lakatos, Angelo Debarre. 12 éven keresztül a német Varieté Et Cetera zenekarvezetője- és rendezőjeként tevékenykedett.

Q

Bóni József

ALAPÍTÓ TAG

A Bárzene, mint műfaj már gyerekkorában megérintette. Garay Attila növendéke volt, tőle sajátította el a szakma fortélyait magas szinten. Bejárta Európát, illetve óceánjáró hajókon rendszeresen vendégszerepelt, mint Bárzongorista. Jelenleg Budapesten számos neves szórakozóhelyen varázsolja el a visszajáró vendégkörét egyedi zongorajátékával.

TISZTELETBELI TAGOK

MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINSTSON IDE

PÁRTOLÓ TAGOK

MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINSTSON IDE

RENDES TAGOK

MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINSTSON IDE

KAPCSOLAT

MAGYAR
BÁRZONGORISTÁK
EGYESÜLETE

Cím: 1083 Budapest, Baross u. 109
E-mail: info@barzongoristak.hu
Kapcsolattartó telefonszám:
Nyári Gyula:  +36 30 970 1990
Cégjegyzékszám: 01-02-17572
Adószám: 19296834242

TÁMOGATÓNK:

PARTNEREINK

© MAGYAR BÁRZONGORISTÁK EGYESÜLETE