Némethy Attila
ZONGORAMŰVÉSZ
A második világháború alatt a brit parlament – a hadi költségek miatt – állítólag átmenetileg meg akarta szüntetni a művészet támogatását. Válaszként a legenda szerint Churchill visszakérdezett: „De akkor miért harcolunk?” Ez lehet, hogy nem történt meg. De mindegy, mert a lényeget kifejezi.
A pandémia az élet minden területét átformálta. Nagyon sok negatívuma mellett észre kell, kellene venni a jót is, amit hozott az életünkbe. Ezek egyike – szerény véleményem szerint, – hogy ráébredtünk arra, hogy az élő koncertek, színházi előadások, az emberi kapcsolatok, a személyesség milyen fontos. Ezek nélkül nincs értelme az életnek.
Annak idején egy-egy jobb szórakozóhely elképzelhetetlen volt élő zene nélkül. Ma is az, bár az ilyen helyek száma erősen megcsappant.
Annak a szónak, hogy „bárzongorázás” kicsit pejoratív értelme van. Pedig igaz a mondás ebben az esetben: nincs komoly zene vagy könnyű zene. Jó zene és rossz zene van. Tehetséges, inspiráló előadás létezik, illetve tehetségtelen, magamutogató giccses virtuozitás.
A bárzene több műfajból táplálkozik, még azt is mondhatnánk; igazi hungarikum. Nagy műveltség kell hozzá, hiszen ismerni kell a repertoárt, amely a népszerű hazai és külföldi slágerektől az operetten át a népdalokig terjed. Ne felejtsük el, hogy Cziffra György – a világ valaha élt egyik leghíresebb zongoraművésze – bárzongoristaként kezdte pályafutását. Akkor a világjáró karmesterek, nagy „komolyzenei” művészek sorban álltak a Kedves presszónál, hogy hallhassák a játékát.
Úgy vélem a bárokban, a presszókban, nívós szórakozóhelyeken is nagy szükség van kiművelt, tehetséges, improvizálni képes tehetséges muzsikusokra, mert a jó zenét bárhol lehet rangjának megfelelően előadni. Örülök, hogy megalakult a Magyar Bárzongoristák Egyesülete, és biztos vagyok benne, hogy nagyon magas művészi szinten muzsikáló művészeket ismerhetnek meg majd az érdeklődők.