Torma Rudolf

Bárzongorista
Budapest, 1941.10.12.
Budapest, 2001.05.25.

Torma Rudi bejárta a világot, és a világ eljött érte Magyarországra. Ausztráliából, Amerikából a világ tulsó feléről érkeztek hozzá az emberek, hogy egy konyak mellett felidézzék ifjúságuk varázsát.
A Miniatür – amely élete egyik legmeghatározóbb része volt -, a 70-es 80-as években hozzá tartozott a mindennapjaihoz, amikor Magyarországon tartózkodott. Nemcsak a legnevesebb ügyvédek, bankárok, színészek voltak a visszajáró vendégei, hanem a zenész szakma is hozzá tért be egy fellépés, koncert után, ha egy igazán jó kikapcsolódásra, a slágerek és főként az ő kivételes tolmácsolása által lelki feltöltődésre vágytak. Pl. mikor Cserháti Zsuzsa egy esti fellépése után le akarta vezetni a feszültséget megkérdezték tőle hová menjünk szórakozni? Hogy hová? A Rudihoz, ez nem kérdés – válaszolta. A 90-es évek közepétől a Mágnáskertben szórakoztatta a nagyérdemű vendégkörét. A szív szólalt meg, miközben játszott, és egy könnnycsepp hullott az italba.

Toronto állandó vendége volt. Vendég? Álmában is eligazodott a Bloor és a Yonge Street-en, a város legnevesebb végtelen hosszúságú utcáin és azt is tudta, hogy távol Magyarországtól melyek azok a slágerek, amire biztosan megdobban a táncolni vágyó Torontóban élő magyarság szíve.
1983-tól 1991-ig négyszer töltött 1 évet ebben a kanadai világvárosban.
Ezekben az években rendszeresen megfordult New York városában is, hogy egyedülálló stílusával az ott élő magyarok lelkét is ápolja a senkihez sem hasonlítható páratlan repertoárjával.

A tehetség nem ismer műfaji korlátokat!

Torma Rudi a szórakoztatás nagy mestere volt. Egyaránt énekelt táncdalt, magyarnótát, musicalt. Mert csak a középszerűeknek vannak műfaji korlátai, a tehetség repül a zene szárnyán.

Torma Rudi + Horváth Jenő

Egy jó zenésszel mindenki haver, a jó zenész mégis úgy tudja, hogy neki kopott a kabátja és nincs egy igaz jó barátja…
Biztosan manapság is létezik barátság közönség és zenész között, de olyan már aligha (vagy nagyon kevés) van, hogy az ember belép egy eszpresszóba és úgy érzi, hogy itt éppen őt várták. Merthogy, a zongorista tévedés nélkül (ahogy a régi vagányok mondták séróból) játszani kezdi a nótáját, mondjuk azt, hogy: „Ez minden idők, legforróbb szerelme volt és mégis elszállt, elfújta a szél”. Ilyen esetben az sem számított, ha a vendég tudván tudta, hogy a zongoristának küldött konyak kamu lesz. Kicsinység ez ahhoz képest, hogy Torma Rudi esetenként két-három évnyi, egy alkalommal pedig nyolc évnyi kihagyás után is azonosítani tudta a belépőt, az általa várt kedvenc nótájával. Akik bejártak Torma Rudihoz (számosan külföldről hazalátogatók is), valami olyat kerestek nála és vele, ami örökre elveszett Budapestről.
Egy dalt, egy dallamtöredéket, amit ő készségesen, kiváló zenei tudásával visszalopott a múltból.
Nagyszerű ember és zenész volt.
De egyszer csak jött a hír, hogy beteg. Utoljára szilveszter éjszakáján ment dolgozni, mert tudta, hogy várják a vendégei. Már régóta az övé voltak, és nem a mulatóé. Aztán már csak az ágyban, a paplanra képzelt klaviatúrán mozgatta az ujjait, és talán magában énekelt is: „Csak átutazók vagyunk itt a földön, egy utas, aki utazik tovább”.

Van annak már tíz esztendeje is, hogy a Dózsa György útról, fényes nappal ellopták az autómat. Fizetett a biztosító, de a magnóban lévő szalagot, ami Torma Rudi rekedt, elcigarettázott hangját őrizte, azt persze nem pótolták. Mostanában tudtam meg, hogy más tisztelői körében forog egy CD lemez, amelyen Rudi csupa-csupa Horváth Jenő szerzeményt énekel. Természetesen megszereztem a korongot. Azóta hallgatom, hallgatom. Most már csak az a kérdés, hogy a szemben autózók közül, és egyáltalán, hány mai fiatalembernek kellene elmesélnem, hogy ki is volt a kis budapesti eszpresszók, nagy zeneköltője Horváth Jenő?
De erről, talán majd máskor.

(Miskolczi Miklós – újságíró)

VIDEÓK